2011. szeptember 23., péntek

Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford


Ballada a Vadnyugatról, lírai elbeszélésmóddal, epikus hosszúsággal, gyönyörű képekben, nagyszerű színészekkel elbeszélve.






Objektíven: A XIX. század egyik leghírhedtebb bandavezére volt Jesse James; fivérével vonatrablások, bankrablások, gyilkosságok tucatjait tervelték ki, majd megvalósításukhoz kisstílű bűnözőket, gazembereket béreltek fel. Nem ismertek kegyelmet, kíméletet. Még életükben legendákká váltak, cikkek, ponyvaregények, könyvek jelentek meg róluk. Ezek közül szinte mindet olvasta Robert Ford, a 19 éves félszeg fiatalember, és elhatározta, csatlakozik a James fivérek utolsó akciójához. Ez a lépése különös változásokat indít el benne. Rádöbben, hogy Jesse, akit éveken keresztül bálványozott, nem az a regényhős, akinek a könyvek beállítják. Valójában hidegvérű gyilkos, aki ártatlanok ellen fordul, zsákmányát pedig nem osztja szét a szegényeknek, hanem szinte mindent magának tart meg. Csalódása szembe állítja egykori bálványával. Kudarca és a sorozatos megaláztatások hatására jut el odáig, hogy végül megöli a legendát, Jesse Jamest.

Szubjektíven: A film Jesse James balladája, mely azonban legalább annyira szól a gyáva Robert Fordról is (Casey Affleck zseniális Ford szerepében!). Hol is lehetne elkezdeni egy ilyen hatalmas horderejű műnél az értékelést? A cím már önmagában garantálja, hogy nagy meglepetés nem érhet minket. Csak az szánjon az életéből három órát Andrew Dominik filmjére (a rendező egyébként íróként is jegyzi ezt a remek munkát), aki nem fél elmerülni a ballada eseménytelen, párbeszédekkel, hosszú snittekkel tarkított folyamában. Itt minden szónak, szünetnek, lélegzetvételnek súlya van. A nagyszerű Nyugat távolról sem emlékeztet arra a helyre, melyen Maverick vagy Webb generális az úr. Üresség, fájdalom, bizalmatlanság és félelem költözött erre a tájra. Roger Deakins operatőr fakó színei, homályos, ködös képei szellemjárta hellyé „varázsolják” a vadnyugatot; Deakins nem egy snittje fog örökre emlékezetünkbe vésődni (a vonatrablás fényképezése vizuális bravúr). Brad Pitt végig uralja a filmet, pályafutása egyik legjobbját nyújtja a fiatalabbik James fivér szerepében. Külön érdekesség, hogy alakja végig szimpatikusabb, mint a megalázott, félénk Fordé. Erre a kiváló narráció is rásegít, mely vándortársként szegődik mellénk a film során. Néha ugyan bele-beleesik abba a hibába, hogy fontos jellemfejlődéseket csak szóban közöl, de ez mit sem von le az alkotás élvezeti értékéből. A film végén Robert Ford is reflektorfénybe kerül. Tulajdonképpen ez Dominik mozijának legérdekesebb része. Gyors sodrású, mélyen drámai és feszültséggel telített. Egyetlen probléma vele, hogy levezetésnek túl hosszú, önálló mellékszálként pedig túl rövid. Egy-két jelenetre még futhatta volna. De ez legyen a legnagyobb baj. Az ezredforduló merész próbálkozásai után immár bátran kijelenthető: a western él, és ereje teljében van!

Kiknek ajánlom?
Csakis olyanoknak, akik bírják a lassú filmeket, az elmélkedős képeket, a nem könnyen emészthető alkotásokat.
Ők biztosan nem csalódnak majd.

Értékelésem: 90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése